TESTVÉR GONDOK - 1. RÉSZ

Csak álltam ott a lépcsőn, megdermedve. Ez nem lehet igaz, ez csak álom. Valaki csípjen meg!
- Őt itt a lányom Zoé. – hallottam anya hangját, de még az is túl távolin csengett.
- Zoé, ő pedig István és a fia Bálint. – a név hallatán majdnem összecsuklott a térdem és majdnem rávágtam, hogy tudom, de nem tehettem. Anya kiakadna, ha megtudná, hogy ettől a gyerektől tiltott el körübelül egy éve. Határozottan nem örülne neki.
Mikor Bálint beszédre nyitotta a száját, rögtön ránéztem azzal a csúnya nézésemmel és csak remélni tudtam, hogy érteni fogja a célzást.
Valószínűleg felfogta, mert rögtön vissza zárta a száját. Azt a gyönyör..... na jó erre még csak ne is gondolj Zoé!
- Zoé, miért nem mutatod meg Bálintnak az új szobáját, ahelyett, hogy csak álldogálsz ott? – hehe anya nagyon vicces vagy. Csak rámosolyogtam és kikaptam Bálint kezéből a háti zsákját. Meglepően rám mosolygott.
- Mi az? Te vagy a „férfi”, tiéd a bőrönd. - erre még jobban elvigyorodott de felkapta a bőröndjét majd utánnam jött.
Mikor beértünk a szobájába végignéztem rajta majd kimondtam ami legelőször eszembe jutott.
- Húha, anyu ideges lesz, ha meglátja, hogy cipőben jöttél fel. Igazad van végülis, én takarítom az előszobát. – elkezdett röhögni és abba se hagyta. Eltelt fél perc még mindig csak nevetett.
- Azért szerintem ennyire nem mondtam valami vicceset. – erre végre befejezte majd mélyen a szemembe nézett és magához húzott. A vállába fúrtam a fejem és magamba szívtam az illatát. Csak ölelt, egyre erősebben és nem szólt.
- Ez nem lehet igaz. – morogtam a vállába. Kicsit eltolt épp csak annyira, hogy rám nézzen.
- És mégis igaz. - suttogta. Kék szemében a döbbenetet felváltotta az öröm. Aranyos volt.
- Hogy nem vettük észre? – kérdeztem hallkan, hogy anyáék véletlenül se halljanak meg minket.
- Rég beszéltünk. – mondta csalódottan és elkezdte babrálni a hajamat.
- Igen ebben az egy hétben eléggé egyoldalú beszélgetésünk volt.
- Sajnálom hogy sokszor nem válaszoltam.
- A végére már feladtam és mondtam, írsz ha akarsz. – folytattam tovább. – Ezt az egész helyzetet is el akartam mondani csak...
- Sajnálom. – vágott a szavamba és a szemében láttam, hogy tényleg így van. – Az egész hét eszeveszett zűrös volt. Akartam írni, tényleg.
- Rendben. Nem kell magyarázkodnod. – mosolyodtam el – Amióta megláttalak a nappalinkba... – ennél a résznél kicsit elakadtam, még mindig hihetetlen ez az egész. – azóta már tudom hogy.. Miért..
- Szerinted mit fognak szólni ahhoz, hogy ismerjük egymást? – vigyorgott. Elmondani nekik?! Kizárt. Ha anya megtudja ideges lesz. Nagyon.
- Rémlik, hogy el voltunk tiltva egymástól? – suttogtam az arcába. – Csak mert nekem korán volt valakim. Anyu „utál” téged. Ha megtudja, hogy...
- Jó jó értem mit akarsz mondani, nyugi. Nem mondjuk el nekik. Ezt elfelejtettem.
- Gyerekek! Gyertek enni! – hallottuk anyu hangját, mire összerezzentem.
- Nyugi. – mondta mire bólintottam, majd elindultam utánna. Ez az egész olyan abszurd. Nem lehet igaz.
Most már minden nap találkozok vele és megint egy suliba fogunk járni és sokszor egy osztályba, hogy segítsek neki. Itt lesz. Ez egy valóra vált álom.

A másik része viszont egy rémálom.