TESTVÉR GONDOK - Bevezető

Csak ültem ott és úgy éreztem bármikor kirobbanhat. Minden. Kiakadtam. Nagyon. Igazából amióta csak anyu becsukta az ajtómat azóta itt ülök és gondolkozok magam elé bambulva és jár az agyam. Csak kattogok. Olyan rémképek villantak elém a mostoha apákról akiket a családi titkokban láttam. Na jó túlreagálom. Hiszen neki is van fia. Igen. Fia! Egy idegen apa a bolond szintén idegen fiával. Nagyszerű kilátások. Sosem akartam mostoha apát. Igaz, apa sosem volt ott számomra fél éves voltam amikor anyuék váltak és hát.. apa nem nagyon foglalkozott velünk. Fontosabb volt az alkohol. Talán ezért sem szeretnék mostoha apát. Vagy ki tudja. Csak túl előítéletes vagyok. Végül is, nem muszáj apának szólítanom csak 17 éves vagyok. Vagy illene ha már itt lakik? Ahj nem tudom...
Az a pasas és a gyereke holnap jön Magyarországról meglátogatni költözés előtt. A srácnak iskolát kell intézni meg megnéznék hova jönnek.
Talán el kéne mondanom Bálintnak. Neki mindent elmondhatok. De késő van. Messengeren is fél órája volt fent. Nem akarom szegényt felkelteni. Majd talán holnap. Nekem viszont le kéne nyugodnom, mert felrobbanok.

Reggel hatalmas gombóccal a torkomon ébredtem. Görcsölt a gyomrom, fájt a fejem. Talán lebetegedtem. Nem! Isten őriz, hogy én ma itthon maradjak. Akkor csak állandóan az estén gondolkoznék. A suliba legalább elterelem a figyelmem. Igen. Erre van szükségem.
Amikor elmentem a srác leendő szobája előtt nem bírtam ki hogy ne menjek be. Bár anyu megölt volna ha meglátná, hogy az emeleten vagyok cipőben, pláne az új padlószőnyegen, amit szintén én választottam össze de anyu persze nem mondta el ki jön én meg nem is kérdeztem mert azt hittem nővérem jön és meglepi. Hatalmasat csalódtam. A gyereknek meg szerencséje hogy a kedvenc színem a kék és nem a lila vagy a rózsaszín.

Egész nap azt kívántam, teljen el jó lassan a nap. De pechemre nem így lett. Mert az idő mintha csak miattam gyorsított volna. Ráadásul szerda volt ami azt jelenti, hogy rövid nap van csak 6 órával. Normális esetbe örültem volna imádom a szerdát. De most inkább azt akartam, hogy bár lett volna egy jó kis nehéz hosszú napom.
Hazafelé persze elgondolkodtam azon, anyu meglepődne-e ha ma nem mennék haza. Vagy mehetnék sétálni és egy hét múlva érnék haza amikor ők már elmentek.

Keservesen telt el az a pár óra mire anyu hazaért. Ő természetesen nagyon boldog volt. Irigyeltem érte. De örültem, hogy boldog. Nagyon jó kedvel állt neki a holnapi ebédünknek és a nagyszerű különleges vacsinak.
Még 1 óra... Jézusom!
- Milyen napod volt? – kérdezte anyu miközben elpakoltam mindent a hűtőbe. Hogy milyen napom volt? Igazából borzalmas és szívesebben lennék most akasztón mint itt.
- Jó volt. Igazából átlagos. – igen ez egy kicsit jobban hangzik!

Keserves egy óra telt el. Próbáltam más dolgokra koncentrálni és nem arra a borzasztó tényre ami rám vár. Bár lehet én vagyok túl negatív,  nem tudom. Még Bálint sincs fent lassan egy napja. Mi az isten van vele? Nehogy már legalább ő eltudja terelni a gondolataim.

Éppen meg akartam halni unalmamba amikor ajtó kopogtatást hallottam lentről. A szívem a torkomba ugrott és olyan erővel kalapált mint még soha.
- Zoé! Gyere, megjöttek. – igen anyu azt sejtettem.
A lehető leglassabban tudtam levonszolni a seggemet a lépcsőn amikor ismerős hangra lettem figyelmes. De még át se tudtam gondolni rendesen, megláttam. Őt! Bálintot. Ugyan azzal a meglepett arckifejezéssel nézett rám mint ahogy én néztem rá.