TESTVÉR GONDOK - 2. Rész

Remegő térddel indultam meg lefelé, Bálint szorosan mögöttem.
A kis lépcső felénél megállított, majd a fülembe súgta:
- Olyan átlátszó vagy cica. Ne remegj ennyire, próbálj megnyugodni.
Gyorsan bóllintottam, majd miest elengedett, leszaladtam a lépcsőn.

Magamra vettem a világ legédesebb mosolyát majd üdvözöltem Bálint apját.
- Jó napot. - nyújtottam a kezem - Zoé vagyok - kezetráztunk. Közbe végig bámultam az arcát. Miközben én itt mosolygok mint a tejbetök, neki arca se rezdül. Érdekes. Unalmas pasi. Bálint mondta, hogy az apja elég....szigorú. Remélem attól, hogy ilyen, még nem akar majd apáskodni felettem. Sosem volt apám, most már nem is kell, jól megvoltunk anyával és nővéremmel hármasba.
- Üljetek le. Zoé te pedig gyere segíts megteríteni. - nézett rám anyu.
Nincs kedvem Mr. Fapofával vacsorázni, de csak el kell viselnem, de ha a vacsora allatt is így fogja tartani magát, az agyamra fog menni. Utálom az ilyen embereket. Nem értem őket, mitha fájna nekik mosolyogni, pedig nem olyan nehéz. Bálint annyira más, mint az apja. Ez az alak szörnyű. Bálintot még megértem, hogy elviseli, hisz az apja, de anyu hogy bírt ilyen pasiba beleszeretni?
Kimentem a konyhába, fogtam 4 tányért majd kivittem. De hogy tegyem le? Hisz el se férünk ennyien.
Anya! - kiabáltam ki a konyhába, a tányérokat szorongatva.
- Zoé ne kiabálj már nem az iskolába vagy ahol mindenki kiabál. - szúrt le. Csak a szememet forgattam majd mondtam:
- Ennyien el se férünk ennél a pici asztalnál.
- Húzd ki az asztalt és elférünk. - kaptam a választ.
- De nincs elég szék.... - hisztiztem tovább - talán majd én eszek utánnatok. - egy próbát megér. Nincs kedvem Mr. Humorzsákkal (úgy érzem még sok neve lesz) együtt vacsorázni.
- Szó sem lehet róla. Hozd le a széked a szobádból. - francba. Na mindegy, legalább megpróbáltam.
Miután mindent előkészítettünk elkeztünk enni. Normális esetbe egy falat nem ment volna le a torkomon de azért magamba tömködtem pár falatot. Amikor már keztem volna ellazulni hirtelen Mr. Szuperapa megszólalt:
- Anyukád sokat mesélt rólad! - igen az emúlt két évben biztos rengeteget beszélt anyu rólam és a nővéremről.
- Hogy megy a suli? - Hirtelen megálltam az evéssel majd ránéztem. Eddig úgy nézett rám, mint aki megölte az anyját, most meg hirtelen kérdezősködni kezdett. Vagy velem van probléma?
- Jól. - szólt az egyszerű válasz.
- És az angol, hogy megy?
- Jól.
- Mondták már, hogy néha túl tömören fogalmazol? - Persze. Anyától eleget hallom nem kell másoknak is belekötnie miatta. Általába akkor vagyok ilyen ha nem akarok az adott személlyel arról a témáról beszélni vagy egyáltalán nem akarok azzal a valakivel társalogni. Ma valahogy nincs kedvem ehhez az emberhez. Ekkor anyu belémrúgott, majd amikor ránéztem már tudtam mit kell tennem. Aaahj...
- Egész jól megy, bár néha úgy érzem tök bénán beszélek. - remélem ez már elég kielégítő volt mindenkinek..
- Igen, általába így jár az aki lusta tanulni. - mondta. A kezemben megállt a villa, a szemöldököm meg az egekbe szökött.
- Tessék? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Jól hallodtad. - nézett rám komolyan. Na jó. Nem elég, hogy ez az ember betör az életembe, még sérteget is. - Mármint, - folytatta - ha talá otthon kicsit jobban foglalkoztál volna ezzel, és kevesebbet a barátokkal... - Nekem most lett belőle elegem! - Akkor talán jobban menne most. - Csak ne akadj ki nagyon, nyugi nyugi NYUGI!
- De ismerem ezt, Bálint is hasonló cipőben jár, de tudd nem szeretném, ha te tanítanád őt, nem szükséges, hogy összezavard. - betelt a pohár.
- Nem hiszem, hogy tudja, mit is tanultam otthon. De ha tudni szeretné, németet tanultam, és elég jó voltam belőle. - Azzal felálltam az asztaltól, és otthagytam a társaságot. Még azt is kizártam a fejemből, hogy anyu szólongatott.
...
Utálom. Már most utálom, pedig csak fél órája ismerem...