Az én céltalan történeteim

A földtől 17 fényévnyire lakni kisebb magánnyal jár. A szüleim meghaltak 15 éves koromban, testvérem nem igen van. Az anyabolygómon még sosem jártam, már a szüleim hajóján születtem, csak néha messziről láttam a földet. Elmennék oda de nem élnék ott. Az emberiségtől a szervezet eltitkol rengeteg csodás es kevésbé csodás előlényeket. Több ezer faj él még az univerzumbam. A földön elők megilyednének és pánikba kezdenének esni, vagy el sem hinnék. Hihetetlen, hogy vannak olyan öntelt emberek, akik tényleg azt hiszik, hogy egyedül a a földön keletkezhetett élet ebbe a hatalmas univerzumba. A bevetéseimen mindig is egyedül dolgoztam, gondoltam most se lesz másképp. Sosem tévedek de most kivételesen, tévedtem. Amikor Josh Adams ügynök belépett a hajóm bejáratán lesokkoltam. Mindenki utál ezzel a beképzelt majommal dolgozni. Nekem pedig azt kell tennem 1 teljes hónapig.

Egy hét telt el azóta, hogy ez a pasas betette a francos lábát azon a francos ajtón egyenesen be az életembe. Amióta beszólt nekem, azóta nem nagyon szóltam hozzá, csak ha muszáj volt. Ma viszont be kell mennem velük a suliba, és beszélnem kellett a tanárommal. Ennek annyira ő sem örült, és nem onnan gondolom, hogy hallottam őket beszélni, miközbe fürödtem, hogy megtudja oldani egyedül is de anyu ragaszkodott hozzá, hogy velük tartsak mert se az iskolát se pedig a kiejtést nem ismerik rendesen, úgyhogy nagy morcival a fejünkön elindultunk. Bálintal ketten mentünk elől ő meg baktatott mögöttünk. Hah! Nesze neked Mr. Mindent tudó apuci! A suliba kicsit korán értünk be és várnunk kellett de aztán egy kínszenvedéssel később végre bemehettünk. Imádom Mr. Brownt nagyon aranyos, kedves és még poénos is. Üdvözöltük, majd leültünk, és a tanárom magyarázásba kezdett. Ahogy Bálinttól vártam a végén rámsandított és az arcán aggódás tört ki. Gondolom végigfutott az agyán, hogy mégis mi a fr...

Remegő térddel indultam meg lefelé, Bálint szorosan mögöttem. A kis lépcső felénél megállított, majd a fülembe súgta: - Olyan átlátszó vagy cica. Ne remegj ennyire, próbálj megnyugodni. Gyorsan bóllintottam, majd miest elengedett, leszaladtam a lépcsőn. Magamra vettem a világ legédesebb mosolyát majd üdvözöltem Bálint apját. - Jó napot. - nyújtottam a kezem - Zoé vagyok - kezetráztunk. Közbe végig bámultam az arcát. Miközben én itt mosolygok mint a tejbetök, neki arca se rezdül. Érdekes. Unalmas pasi. Bálint mondta, hogy az apja elég....szigorú. Remélem attól, hogy ilyen, még nem akar majd apáskodni felettem. Sosem volt apám, most már nem is kell, jól megvoltunk anyával és nővéremmel hármasba. - Üljetek le. Zoé te pedig gyere segíts megteríteni. - nézett rám anyu. Nincs kedvem Mr. Fapofával vacsorázni, de csak el kell viselnem, de ha a vacsora allatt is így fogja tartani magát, az agyamra fog menni. Utálom az ilyen embereket. Nem értem őket, mitha fájna nekik mosolyogni, pe...

Nagyot dobbant a szívem de abban a pillanatban egy nagyobb fájást is éreztem ugyanott. Ez a pici idő tökéletesen elég volt, hogy megtorpanjak. Ösztönösen a mellkasomra kaptam a kezem, és rettenetesen megijedtem. Műszívek, kórházak futottak át az agyamon egyetlen másodperc alatt, majd mikor a szívinfarktus jutott eszembe leállítottam az agyam. Csak paranoiás vagyok. Tovább sétáltam a főút melletti járdán, és próbáltam elterelni a figyelmem. Felnéztem az égre. A felhők szinte foszlottak szét, olyan hatást kelve, mint amikor széthúzod a vattacukrot. De rég ettem már. - Futott át a fejemen. Messzebbre, a túra utak irányába már hatalmas esőfelhők voltak. Még hogy hurrikán utáni klímaváltozás, ugyanolyan hideg van mint eddig. De, Skóciába nem volt szinte semmi, csak az égbolt volt tegnap sárga délben és olyan volt mintha reggel hét óra lenne. Ezenkívül semmi extra. Visszapillantottam az előttem lévő csúnya felhőkre. Tuti el fogok ázni, gondoltam, mire elhúztam a számat. Hülye óceáni ég...

                                          Kiléptem az ajtón. Megcsapott az enyhe tenger illat. Nem csoda, az Atlanti-óceán itt van pár kilométerre. Imádom az illatát. Varázslatos.  Éreztem az arcomon, hogy csepereg az eső. Szuper. A bőrkabátomon nincs kapucni. Ahogy sétáltam, teljesen ugyanolyan minden, mint amikor jöttem. Semmi sem változott. A tél semmi nyomott nem hagyott maga után. Ahogy itt sétálok, olyan érzésem van mintha az első napomra sétálnék az iskolában, augusztusba. Mintha a tél meg sem történt volna, hirtelen semmilyen angol szó nem jutott eszembe. Mintha elszált volna minden tudásom. Vagy mintha meg sem lett volna.  Ki akartam szakadni a depressziós gondolataimból. De nem tudtam. Folyamatosan gyötörtek borzasztóbbnál borzasztóbb emlékek.  Kapcsold már ki az agyad! Jutott eszembe.  Csak feleslegesen gyötröm magam.  Enyhe *déjà vu érzés...

Csak álltam ott a lépcsőn, megdermedve. Ez nem lehet igaz, ez csak álom. Valaki csípjen meg! - Őt itt a lányom Zoé. – hallottam anya hangját, de még az is túl távolin csengett. - Zoé, ő pedig István és a fia Bálint. – a név hallatán majdnem összecsuklott a térdem és majdnem rávágtam, hogy tudom, de nem tehettem. Anya kiakadna, ha megtudná, hogy ettől a gyerektől tiltott el körübelül egy éve. Határozottan nem örülne neki. Mikor Bálint beszédre nyitotta a száját, rögtön ránéztem azzal a csúnya nézésemmel és csak remélni tudtam, hogy érteni fogja a célzást. Valószínűleg felfogta, mert rögtön vissza zárta a száját. Azt a gyönyör..... na jó erre még csak ne is gondolj Zoé! - Zoé, miért nem mutatod meg Bálintnak az új szobáját, ahelyett, hogy csak álldogálsz ott? – hehe anya nagyon vicces vagy. Csak rámosolyogtam és kikaptam Bálint kezéből a háti zsákját. Meglepően rám mosolygott. - Mi az? Te vagy a „férfi”, tiéd a bőrönd. - erre még jobban elvigyorodott de felkapta a bőröndjét...

Sziasztok! :) Itt is lenne az egyik leghíressebb kistörténetem a másik blogról! :3 Enjoy^^ Jane! - szakít ki újabb álmodozásaim közül anyu. - Igazán elmosogathatnál legalább magad után ha itthon vagy egyedül. - szid le. Valami oka mindig van, amiért leszidhat. Bár amióta elköltöztünk egész jól kijövünk. Ezek a kisebb fajta beszólások semmi ahoz képest ami otthon volt. Ott állandóan csak... Na jó Jane megtennéd,  hogy legalább mosogatás közbe kikapcsolod a hülye emlékeid? Miután befejeztem persze fel akartam menni rögtön a szobám magányába. Ott legalább senki nem lát, ezért szeretem annyira. De anya természetesen nem bírta ki,  hogy ne állítson meg. Szerinte túl sokat vagyok a szobámba, szerintem csak átlagos tini lány vagyok. Ahj én mindenben annyira átlagos vagyok. - Történt valami a suliba? - Semmi. - mondtam a megszokott választ. - Veled sose történik semmi.  - ingatja a fejét. - Tudod anyu,  elég unalmas életem van. - mosolyogtam el,  majd...

Csak ültem ott és úgy éreztem bármikor kirobbanhat. Minden. Kiakadtam. Nagyon. Igazából amióta csak anyu becsukta az ajtómat azóta itt ülök és gondolkozok magam elé bambulva és jár az agyam. Csak kattogok. Olyan rémképek villantak elém a mostoha apákról akiket a családi titkokban láttam. Na jó túlreagálom. Hiszen neki is van fia. Igen. Fia! Egy idegen apa a bolond szintén idegen fiával. Nagyszerű kilátások. Sosem akartam mostoha apát. Igaz, apa sosem volt ott számomra fél éves voltam amikor anyuék váltak és hát.. apa nem nagyon foglalkozott velünk. Fontosabb volt az alkohol. Talán ezért sem szeretnék mostoha apát. Vagy ki tudja. Csak túl előítéletes vagyok. Végül is, nem muszáj apának szólítanom csak 17 éves vagyok. Vagy illene ha már itt lakik? Ahj nem tudom... Az a pasas és a gyereke holnap jön Magyarországról meglátogatni költözés előtt. A srácnak iskolát kell intézni meg megnéznék hova jönnek. Talán el kéne mondanom Bálintnak. Neki mindent elmondhatok. De késő van. Messenger...

Sziasztok! Üdvözöllek titeket az új blogomon. Itt lesznek Anett kis történetei amiket a fő bloggal nem szeretnék össze keverni. Van millió ötletem mit tervezek a jövőben.^^ Egyenlőre most egy sorozatot készítek és remélem tetszeni fog nektek. :3 Igazából nem is tudom mit mondhatnék még ezekben sosem voltam igazán jó. :D (Ez életem legbénább bejegyzése de nézzétek el nekem :D)