Az én céltalan történeteim

A földtől 17 fényévnyire lakni kisebb magánnyal jár. A szüleim meghaltak 15 éves koromban, testvérem nem igen van. Az anyabolygómon még sosem jártam, már a szüleim hajóján születtem, csak néha messziről láttam a földet. Elmennék oda de nem élnék ott. Az emberiségtől a szervezet eltitkol rengeteg csodás es kevésbé csodás előlényeket. Több ezer faj él még az univerzumbam. A földön elők megilyednének és pánikba kezdenének esni, vagy el sem hinnék. Hihetetlen, hogy vannak olyan öntelt emberek, akik tényleg azt hiszik, hogy egyedül a a földön keletkezhetett élet ebbe a hatalmas univerzumba. A bevetéseimen mindig is egyedül dolgoztam, gondoltam most se lesz másképp. Sosem tévedek de most kivételesen, tévedtem. Amikor Josh Adams ügynök belépett a hajóm bejáratán lesokkoltam. Mindenki utál ezzel a beképzelt majommal dolgozni. Nekem pedig azt kell tennem 1 teljes hónapig.

Egy hét telt el azóta, hogy ez a pasas betette a francos lábát azon a francos ajtón egyenesen be az életembe. Amióta beszólt nekem, azóta nem nagyon szóltam hozzá, csak ha muszáj volt. Ma viszont be kell mennem velük a suliba, és beszélnem kellett a tanárommal. Ennek annyira ő sem örült, és nem onnan gondolom, hogy hallottam őket beszélni, miközbe fürödtem, hogy megtudja oldani egyedül is de anyu ragaszkodott hozzá, hogy velük tartsak mert se az iskolát se pedig a kiejtést nem ismerik rendesen, úgyhogy nagy morcival a fejünkön elindultunk. Bálintal ketten mentünk elől ő meg baktatott mögöttünk. Hah! Nesze neked Mr. Mindent tudó apuci! A suliba kicsit korán értünk be és várnunk kellett de aztán egy kínszenvedéssel később végre bemehettünk. Imádom Mr. Brownt nagyon aranyos, kedves és még poénos is. Üdvözöltük, majd leültünk, és a tanárom magyarázásba kezdett. Ahogy Bálinttól vártam a végén rámsandított és az arcán aggódás tört ki. Gondolom végigfutott az agyán, hogy mégis mi a fr...